2009-ben végeztem Épületgépész Technikusként az Eötvös Lóránd műszaki szakközépiskolában.
Ezután a Sasó klíma Kft.-nél töltöttem el egy évet mint Klíma
és hűtőgépszerelő. Itt határoztam el, hogy a szakmai előrelepésem érdekében. Tovább kell állnom elhatároztam külföldre költözöm.
2011ben Németországba indultam és hamarosan el is helyezkedtem a Turul GMBH-nál mint Épületgépész technikus itt újabb technológiákat ismerhettem meg, melyekkel eddig még sosem találkoztam. Nagy kihívást jelentett a számomra az új nyelv, valamint az új technológiák elsajátítása főleg egy idegen országban.
2015 ben a cég megszűnt. Úgy éreztem az elmúlt 5 évben rengeteg szakmai tapasztalatot szereztem és ezt elégnek éreztem, hogy kilépjek az alkalmazotti státuszból és megalapítottam az első cégemet Németországban. Ugyan ebben az évben jelentkeztem a IHK Karlsruhe hoz ahol különbözeti vizsgát kellet tennem. Sikeresen megvédtem a Magyarországon szerzett Épületgépészet technikusi bizonyítványomat.
2019 -ben megalapítottam a Bácsi Épületgépészeti Kft-t
2019 óta folyamatosan helytállunk és fejlődünk, az elmúlt 10 évben olyan munkatársakkal sikerült megismerkednem akiknek szintén fontos a szakmai fejlődés és a precizitás.
Úgy gondolom nem ragadhatunk meg egyhelyben és törekednünk kell a folyamatos megújulásra.
E szerint dolgozunk és cselekszünk.
Hőszivattyú telepítés családi házban Pest vármegyében – komplett kivitelezés
Modern és hatékony hőszivattyús fűtés: Komplett gépészeti kivitelezés egy budapesti családi házban
BOSCH hibrid hőszivattyú rendszer kiépítése radiátoros rendszerrel